|
SAGA: ütközet a ganés pataknál
|
|
|
|
A sötét középkorban még egészen más, számunkra már nehezen értelmezhető elvek és stratégiák irányították a hadviselést. Így mai szemmel furcsa lehet, hogy miért esett egymásnak két hadúr a ganés patak felett álló hidak birtokba vételéért, amikor maga a patak is olyan kicsi, hogy akár egy féllábú nyomorék is könnyedén átugorja.
Szóval sor került a második olyan klubnapra, amikor SAGA-t játszottunk Csubival. A múltkori nagy verések után reménykedtem hogy kicsit jobban fogok muzsikálni, bár nem nagyon bíztam a dologban, hiszen továbbra sem volt fogalmam arról, hogy mi a nyavalyát csináljak.
A pályát egy vízmosás szelte ketté, ennek a két oldalán helyezkedett el a két fél. A patak felett két híd állt. A cél: minél több harcos átjuttatása a túloldalra. Egy elég idétlen viking sereggel játszottam:
2 Hearthguard (összekapcsolva egy unittá)
2 Warrior (két nyolc fős csapatként)
1 Peasant bowmen (mert ilyen figurám volt)
A normann sereg a következőképp festett:
3 lovas Hearthguard (külön-külön)
1 számszríjász Warrior
1 Peasant bowmen
Először nekem kellett felrakni a bandám felét. Az bal oldali híd elé került a paraszt csapat és egy adag warrior. Most a normannoknak mindennel fel kellett állniuk, így szembe kerültek az ő íjászaik, a két híd között meg minden más. Végül csoda-meglepetésként a maradékot a másik hídhoz raktam.
Dióhéjban a következő történt: Nekem jó SAGA kockajárásom volt, Csubinak kevésbé. A bal oldalon a seggemen maradtam, jobb oldalt elindultam a túloldalra, a híd közepéig jutottam. Ekkor Csubi elsöprő rohamra küldte az egyik lovagcsapatát a betolakodók ellen. Eltarolt egy Warrior csapatot az útból, viszont válaszképp az én Hearthguardjim meg a Warlord visszaverték a lovagokat.
A jobb oldali híd elleni roham. Egy viking csapat elhalálozik.
Ezután a jobb oldalon nem sok történt: a számszeríjászok közelebb jöttek és lövöldözték a vikingeket, akik nem mozdultak, csak a képességeiket használva állták a sarat. Közelharcba nem mert jönni Csubi, hiszen egy lovascsapattal szemben túlerőben lettem volna, viszont ha mindkét csapatot elhozza, akkor a bal oldal védtelen marad.
A bal oldali híd elleni roham. A srácok a halálba ügetnek.
A bal oldalon némi minimális lövöldözés (értsd: normannok lőnek, de minek) után Csubi megpróbált ott áttörni. Ehhez szintén egy lovascsapatot küldött dupla mozgással. Az íjászokat érték el, viszont a fáradtság és a nagy létszám miatt nem tudták levágni az összeset. Így a Warrior csapat ellentámadásba lendülhetett, és nagy áldozatok árán ugyan, de levágták a normannokat. Ezt követően a túlélők elállták a hídon az utat.
None shall pass!
Végül így a vikingek nyerték a ganés pataki csatát. Ezzel együtt valószínűleg átállok az anglo-dán seregre, mert inkább olyan stílusban játszom... vagy a fene tudja. Igazából semmivel nem vagyok előrébb abban, hogy miként kellene a SAGA-t játszani. Szerintem most inkább a küldetés jellege, mintsem a jó játék miatt billent a mérleg a vikingek oldalára. Mindenesetre melegen ajánlom mindenkinek a játékot. Kevés figurát igényel és kimondottan szórakoztató.
|
|
Írta:
Balambeer
-
2011 november 06 - 14:25:55
|
Hozzászólások: 0
|
Minden védjegy a tulajdonosaiké, minden más tartalom e107 powered website. e107 e107.org 2002/2003, terjesztve a GNU GPL licensz alapján. fiblack3d theme by jalist ported from original theme by xtreme, 6ig.com, released with permission. | 2024 május
Nincsenek események a hónapban.
Számláló
Ma: 0 (egyedi:0) Összesen: 3503344 (egyedi:3484369) Legtöbb: 7799 (egyedi:7679)
|